A Zalaegerszegen található belvárosi iskola Dózsa tagiskolájának 4.c osztályos tanulói nagy elhatározásra jutottak 2 tanító nénijük ötlete alapján. -Megyünk! Hurrá!
Hogy mi hozta őket ennyire lázba?
A tanító nénik egy kicsit búvárkodtak a neten, „ottalvós” kirándulás helyszínét keresgélték.Egy ismerős is ajánlott néhányat, közöttük volt a Napfény Ifjúsági Tábor Őrimagyarósdon, a Vadása-tóhoz közel.
Előzetes, telefonon történt egyeztetés után találkoztunk a tábor üzemeltetőjével és vezetőjével. Nagyon készségesen megmutatott nekünk mindent, kedvessége és együttműködésre való törekvése példa értékű volt.
Vittük a hírt a gyerekeknek, lefoglaltunk 5 hónappal előre az időpontot és vártuk a május végét, június első napjait, hogy utazhassunk.
Sajnos a május vége és június eleje nagyon esős, borús és hideg volt. Mindegy, mi utazunk! A suliban gyülekeztünk és innen menetrendszerű busszal, egy átszállással közeledtünk úti célunk felé.
/Megjegyzés: nem rendeltünk meg külön buszt, hogy azt ne kelljen üresen visszaküldeni, mert a mai árak mellett …és különben is igyekeztünk ésszerűen takarékoskodni is./
Megérkezett a kis csapat, egész úton esett az eső, de igazán senki nem volt levert emiatt. Elosztották a tanító nénik a szobákat, melyet a gyerekek örömmel vettek birtokba. Látszik a képeken, hogy belakták a teret. És jöhetett a felfedező út. Még a napocska is kisütött, olyan jókedvűek voltak a nebulók, amikor meglátták a mászókát és ping-pong asztalt. És a focipálya! Naná, hogy birtokba kellett venni! A néha-néha csöpörgő eső dacára, még a réten való fűben gurulást, csúszás-mászást is ki kellett próbálni. Remek volt a hangulat! Aztán jött a nagy munka, mert agyagozás következett. A mester, végtelen türelemmel és szeretettel, valamint jó humorral segített a gyerekeknek, hogy formálódhassanak az általuk elképzelt tárgyak. A végeredményből egy kis kiállítást rögtönöztünk. Nagyon szépek lettek. Persze a kis inasok is, mert amint látszik: ki mivel dolgozik, azzal kenődik.
Tóth János fazekas rengeteget mesélt az agyagedények hasznáról, a kiégetésről, a mázazásról és arról is, hogyan lehet az otthon lévő szivárgó cserepeket ismét használhatóvá, szárazzá tenni. /Aki kíváncsi rá, menjen el a táborba és mindent első kézből tud meg. Nem fogja megbánni./
Este felé ismét eleredt az eső, na de kit izgatott. Vacsora után az ebédlőben hatalmas bulit tartottunk.
/Megjegyzés: 15 fok volt, ezért a tábor vezetője befűtött, nehogy valaki megfázzon és a fürdés is kellemesebb volt így. /
11 óra jóval elmúlott, mire mindenki ágyba került és Csipkerózsika álomba szenderült. A képek az éjszakába nyúló, fergeteges , „csapatépítő „bulin készültek.
A nagy buli után alig tudtak felkelni a gyerekek. Pedig az időjárás is kegyes volt hozzánk, ismét kisütött a nap. A bőséges reggeli után a Vadása-tó felé vettük az irányt. Egy jó kis gyalogtúra várt ránk.
A túra után ebédre értünk vissza. Egy kis játék után ismét meglepetésre került a sor. Az, hogy megeredt az eső nem volt meglepetés, de az, hogy valahova ismét megyünk, az igen. A csajok és a srácok is elképedve húzták fel az esőkabátot és esernyőt. Túra lesz? Ilyen időben? Vagy csak sétálunk? El sem tudták képzelni, mit keresünk két utcával feljebb egy eldugott, kihaltnak tűnő épület előtt.
Bezzeg amikor beléptek! Azt a meglepetést nem sikerült egyetlen képnek sem visszaadni, pedig elég sok készült belőle, mely a faluban található meglepetés tekézést mutatja be.
Nagyszerű, izgalmas és különleges délután volt!
Mire visszaértünk megállt az eső, ismét egy kis időt tudtunk a szabadban tölteni.
Uzsonnáztunk. A zsíros és lekváros kenyér a világ legjobb étke a megéhezett kamaszoknak. A tele pocak után még egy kis kártyázás és játék. A szobákban kellemes meleg, ismét fűteni kellett. Fürdés után csend és nyugalom. Mindenki aludni tért, mert a másnap még mindig tart meglepetést.
Ébresztő!!! Hasatokra süt a nap- de az nem sajnos nem-, mert ismét megeredt az eső. Nem komolyan, csak úgy cseperegve.
Bevonultunk az ebédlőbe, ahova Éva néniék is megérkeztek. Poharat csiszoltunk az ő segítségével, hogy legyen emlékünk és ajándékunk is erről az első „ottalvós” kirándulásról.
Az üvegcsiszolás közben szállingóztak már a szülők is. Jöttek a nebulókért. Mindannyian azt mondták nagyon jó helyen voltak a gyerekek, nemcsoda, ha nem akartak nagyon pakolászni és haza indulni.
A szemerkélő eső ellenére mindenki feltalálta magát és egy közös nagy étkezés vette kezdetét. A kolbásznak, grillhúsnak, csirkének óriási sikere volt. Előkerültek sütemények, pogácsák. Nagyszerű hangulatban költöttük el az ebédet.
Mint minden jónak, ennek a 3 napnak is vége lett. A kis csapatok összepakoltak és lassan kigördültek az autók az udvarról. Egy-egy szülő vállalta, hogy hazafuvarozza azt a gyerkőcöt, akiért nem tudtak jönni szüleik.A búcsú nehéz volt, mert nem volt olyan gyerek, aki ne maradt volna még. Sőt, a szülők is érdeklődtek a lehetőségekről, mert úgy gondolták, hogy akár egy baráti társasággal, akár munkahelyi csapattal érdemes lenn eljönni. Biztosak benne, hogy szeretettel várnak itt mindenkit.
Kedves Zsanett!
Még érdemes lenne a következőket elmondanom erről a néhány napról. Másnap reggel iskolába mentünk. Ez a táborban eltöltött idő volt még a téma hetekig, de a gyerekek azt kérdezték, nem lehetne visszamenni megint? Fogalmazást írtak az élményeikről. Íme néhány gondolat munkáikból -szó szerint.
” Én még sosem voltam távol a családtól. Hallottam, hogy jó az ottalvós buli, de el sem tudtam képzelni, milyen az, ha nem a szüleimmel és a tesómmal együtt megyek aludni. Hát meg kell mondanom, hogy kicsit féltem milyen is lesz. Azt tudom, hogy soha életemben nem fogom elfelejteni ezt az első „ottalvós” kirándulást.”
„Remekül éreztem magam, ide vissza fogok jönni a családommal.”
„Azt kérem majd szülinapomra, hogy jöjjünk el a Vadása-tóhoz, és ha lehet, nyaraljunk egy-két napot itt.”
„Ezt a kirándulást örökre megőrzöm a szívemben.”
Az erdei iskolálól további képek a képgalériában találhatóak!